A felnőtteknek és a gyerekeknek is kellenek az új impulzusok, új helyek, új élmények. Könnyen unalmassá válhat, ha mindig ugyan azokra a helyekre megyünk, amit már megszoktunk. Mutatunk pár kiváló helyet Budapesten és környékén, ahol új élményeket szerezhet az egész család!

Veresegyházi medveotthon

A gyerekek általában szeretik a medvéket, macikat. Legtöbbször a panda a kedvenc „medvefajta”, de a mosómedve, illetve a barnamedve is nagy népszerűségnek örvend, ha plüssállatról, vagy könyvekről van szó. Sajnos pandával nem szolgálhat a veresegyházi medveotthon, de a többi macival jól fel vannak „szerelkezve”. Kiváló élmény lehet az egész családnak, mivel szép környezetben, tiszta levegőn tekinthetik meg, hogy hogyan is élnek ezek az állatok. Az otthon lakói között vannak még farkasok, rénszarvasok is. Veresegyház közel van a fővároshoz, így sokat sem kell vezetni, de akár még tömegközlekedéssel is egyszerűen eljuthatunk. Ha a gyerekek odavannak a macikért, (de ha nem, akkor is) akkor mindenképpen kihagyhatatlan látogatni való lehet a veresegyházi medveotthon!

Budakeszi Vadaspark

Természetesen nem csak medvék figyelésére van lehetőségünk, de ha már unjuk az állatkertet, akkor meglátogathatjuk a budakeszi vadasparkot is. A nevéből következik, hogy ez egy park, ezáltal akár még piknikezhetünk is, illetve bejárhatjuk a 2016-ban az év tanösvényének választott tanösvényt. Őzeket, szarvasokat, mókusokat és más érdekes állatot is megfigyelhetünk kirándulásunk alatt. Nem érdemes kihagyni, ha friss levegőre vágyunk!

Vácrátóti Botanikus Kert

Nem minden gyerek rajong az állatokért, van, akik a színes növényeket részesítik előnyben. Szerencsére az ilyesfajta rajongásnak is vannak megfelelő helyszínei. A vácrátóti botanikus kert csodálatos növényzetével és kisebb fajta állataival várja az érdeklődőket. Tanösvényeket is szoktak tartani, melyek alatt megismerhetjük a jellemzőbb virág, illetve állatfajtákat. Ha nyugalomra, friss levegőre és szépségre vágyunk, akkor semmi esetre sem érdemes kihagyni.

Budapest – Briós Café

Természetesen nem mindig akarunk kirándulni, új dolgokat megismerni. Van, hogy csak egy kellemes helyre van szükségünk, ahol elkölthetünk egy finom ebédet családunkkal. A 13. kerületben a Briós Café-ben az egész család számára van lehetőség kikapcsolódni. A gyerekeknek fenntartott játszótér, míg a felnőtteknek isteni ételek és finom üdítők, italok. Ha egy családbarát kávézót szeretne meglátogatni, akkor mindenképpen vegye tervbe a Briós Café-t.

Budapest – Vakvarjú

Több Vakvarjú étterem található Budapesten, melyek valószínűleg a legcsaládbarátabb éttermek a fővárosban. Számos étel direkt a gyermekeknek készül, így biztosan az egész család megtalálja majd a megfelelő fogást. Ha a gyerekek unják az egyhelyben ülést, akkor játszhatnak a fedett játszótéren. Megéri benézni, mert kiváló szórakozást nyújthat az egész családnak!

Cikksorozatunk első részének végéhez értünk. Reméljük, meglátogatják majd a fent említett helyeket és szórakoznak majd egy jót. Tartson velünk a Következő cikkben is, ahol szintén adunk majd pár tippet, hogy hova is érdemes elmenni a családdal! A megfelelő kiránduláshoz engedhetetlen a jó minőségű gyerekruha. Webáruházunkban csak ilyen használt gyerekruhákat talál.