A gyerekkönyv, ami túlmutat önmagán
Első szemlélésre a Pipp és Polli könyvek olyanok, mint a legtöbb kortárs gyerekkönyv. Aranyos rajzok, egyszerű történetek, színes világ. Aztán amikor harmadszorra olvasod fel őket, először magadnak, aztán a gyereknek, elkezdenek egészen más dolgokról beszélni. Nem csak arról szólnak, hogy elromlik valami, aztán megjavul. Hanem arról is, hogyan élünk meg csalódást, veszteséget, újrakezdést, félelmet, és hogyan gyógyulunk, akár egy kis nyuszi vagy egér társaságában. Van valami mélyen emberi ezekben a könyvekben. Olyan, amit a legkisebbek ösztönösen megéreznek, a felnőttek pedig gyakran csak a negyedik felolvasás után kezdenek sejteni, ez nem csak történet. Ez tükör.
A piros vödör rejtett jelentése
Az egyik legismertebb részben Polli, a nyúl, elveszti a szeretett vörös vödrét. A történet egyszerűnek látszik, hiszen keresik, megtalálják, újra boldogok. De miközben ezt a néhány oldalas mesét olvassuk, valami különös történik. A gyermek arcán szomorúság jelenik meg, majd remény, aztán öröm. A felnőtt pedig egy pillanatra nem tud megszólalni, mert rájön, a vörös vödör egy elvesztett emlék, egy kapcsolat, egy biztos pont az életében, amit gyerekkorában ő is elvesztett, és talán sosem lelt meg újra. A Pipp és Polli könyvek ilyen módon sokkal többet mesélnek az emberi érzelmek működéséről, mint hinnénk. A vödör nem csupán játékszer. Szimbólum.
A játék, amit nem lehet megosztani
Egy másik kötetben Pipp játékot hoz magával Pollihoz, ám az osztozkodás nem megy zökkenőmentesen. Ismerős? Bármelyik játszótéren megelevenedik ez a jelenet nap mint nap. A könyvben azonban nincs kioktatás, nincsenek nagy szavak. Csak gesztusok, arckifejezések és egyszerű mondatok. Ezért működik. Nem azt tanítja meg a gyereknek, mit kell tenni, hanem megmutatja, hogyan érzi magát valaki, amikor elveszít vagy megkap valamit. Ez a finom érzelmi kommunikáció az, amitől a Pipp és Polli könyvek hatni tudnak a szív mélyén.
Miért sír a gyerek, amikor Polli elesik?
Talán az egyik legszívszorítóbb jelenet, amikor Polli elesik, és megsérül a térde. A sérülés kicsi, de a könnyei valósak. És amit sok szülő nem vesz észre elsőre, a gyermek, aki hallgatja a mesét, gyakorta sírni kezd. Nem azért, mert a nyuszinak fáj, hanem mert ő is átélte már ezt a hirtelen jött fájdalmat, az ijedtséget, azt az ismeretlen érzést, amikor valami rossz történik, és nem tudja, mit cselekedjen. A Pipp és Polli könyvek ezeket a mikrodrámákat emelik művészetté. Apró mozzanatokból építik fel azt az érzelmi skálát, amelyet a gyerek még nem tud szavakba önteni, de felismer, megél, és így meg is tanul kezelni.
Az illusztráció, ami mesél
Axel Scheffler rajzai nem csak szépek. Élnek. Minden arc, mozdulat, testtartás beszél. A Pipp és Polli könyvek nem csupán a szövegre építenek, hanem arra a vizuális nyelvre is, amit a gyerekek már a beszéd előtt is értenek. Egy összehúzott váll, egy lehajtott fej, egy huncut mosoly. Ezekből a gyerek többet ért, mint a „Ne csináld!” vagy a „Legyél kedves!” típusú felnőttutasításokból. A könyvek ezzel a képi finomsággal tanítanak. Nem erőltetve, nem szájbarágva. Egyszerűen, észrevétlenül. Ezért működnek minden kultúrában, nyelvtől függetlenül.
A szorongás kis barátja
Sokan nem is tudják, de a Pipp és Polli könyvek remek eszközei a szorongás mérséklésének. Egy új környezet, egy testvér érkezése, az ovi első napja mind olyan próbatétel, amelyeket a kicsik nehezen dolgoznak fel. Ezen könyvek, szándékosan vagy ösztönösen, olyan helyzeteket mutatnak be, ahol a konfliktus nem tragédia, a félelem nem vétek, és a megoldás nem tökéletes, de működik. A kisgyerek számára ez felér egy terápiával. Nem azt mondjuk neki, hogy minden rendben lesz, hanem megmutatjuk, hogyan lesz rendben, még ha nem is rögtön. Ez a különbség a megnyugtatás és a valódi támogatás között.
Pipp és Polli, mint lelki kapaszkodó
Egy este, mikor a kicsi nem akart elszunnyadni, az egyik anyuka előkapta a Polli rossz álmait feldolgozó mesét. A gyerek csak nézte a képeket, hallgatta a hangokat, majd végül azt mondta: „Pollinak is ijesztő volt. Akkor nekem sem kell egyedül rettegni.” Ennyi. Egy mondat, amit a szülő sosem tudott volna így megfogalmazni, de a könyv megtette helyette. Ezért olyan különlegesek ezek a könyvek. A Pipp és Polli könyvek nem helyettesítik a szülőt, de segítenek kimondani, amit nehéz. Képet adnak az érzésekhez, szavakat a zűrzavarhoz, kapaszkodót a bizonytalansághoz.
A gyerekkönyv, amit felnőttként is érdemes olvasni
Talán meglepő, de egyre több felnőtt is visszatér ezekhez a könyvekhez nem csak a gyereke miatt, hanem önmagáért. A felnőttek gyakran elfelejtik, hogyan is kell igazán érezni, egyszerűen lenni. A Pipp és Polli könyvek ezt tanítják újra. Lassítani, figyelni, elfogadni. Megérteni, hogy a világ lehet kicsi, mégis teljes. Ezek a történetek arra emlékeztetnek minket, hogy az érzelmek, legyenek bármilyen kicsik vagy nagyok, mind valósak, és mind fontosak. Ahogy a nyuszi és az egér barátsága is az. Törékeny, de őszinte.
Az utolsó lap miért nem zárul le teljesen?
A legtöbb rész végén ott van a megoldás, a béke, a rend. De egy apró kérdés vagy nyitva hagyott történés mindig megmarad. Talán egy kis kíváncsiság, egy újabb szituáció, amit majd legközelebb kell megfejteni. Ez is része az életnek. A Pipp és Polli könyvek nem teljesen megoldott problémákat mutatnak, hanem folyamatokat. Együttélést. Rugalmasságot. Ahogy a gyerek is napról napra tanulja a világot, úgy tanulja meg a könyveken keresztül is, hogy nem kell mindent azonnal tudni. Csak el kell kezdeni érezni, kérdezni, felelni. És közben néha megsimogatni egy puha plüssnyuszit.