A modern fejlődéslélektan és a kognitív idegtudományok egyik leggyakrabban kutatott területe az elsődleges gondozókkal eltöltött idő mennyiségi és minőségi jellemzőinek vizsgálata, valamint ezek hosszú távú hatása a gyermeki idegrendszer fejlődésére. Évtizedeken át tartotta magát az a nézet, hogy a rohanó hétköznapokban a mennyiség helyett kizárólag a minőség számít, ám a legújabb longitudinális kutatások árnyalják ezt a képet. A szakirodalom rámutat, hogy a gyermekeknek szükségük van a strukturálatlan, puszta fizikai és mentális jelenlétre is, amikor nincsenek elvárások, fejlesztő feladatok vagy szoros időbeosztás, csupán a közös térben való létezés és a válaszkész interakciók lehetősége adott. A szülő jelenléte egyfajta érzelmi horgonyként funkcionál, amely biztonságos bázist nyújt a külvilág felfedezéséhez. Amikor az édesanya vagy az édesapa elérhető közelségben van, a gyermek stresszhormonszintje igazolhatóan alacsonyabb marad, ami elengedhetetlen a prefrontális kéreg egészséges fejlődéséhez, amely terület a későbbiekben az érzelemszabályozásért, a fókuszért és a logikus döntéshozatalért felel majd a felnőttkorban.
