A költözés eleve egy megterhelő folyamat. Hátra hagyjuk a jól megszokott környezetünket, amelyhez sok-sok emlék köt minket, és egy új, az addigi életünktől eltérő életbe kezdünk bele. Ráadásul a logisztika, pakolás, felkészülés is hihetetlenül fárasztó. Extra nehézséget jelenthet, ha kisgyermek, baba is van a családban, hiszen Ő nem csak leköti figyelmünket, és megnehezíti a pakolást, de oda kell figyelnünk arra, hogy a baba dolgait úgy dobozoljuk be, hogy azok a lehető leggyorsabban elérhetőek legyenek bármikor, akár a költöztetés folyamata közben is.

babaruha költöztetése

Tervezzünk előre, költözködjünk okosan!

Tervezzük meg előre, írjuk egy listára, hogy milyen feladataink vannak a babaruhákkal, holmikkal. Évszaknak megfelelően pakoljuk az adott évszakhoz nem szükséges babaruhákat a dobozok aljára, míg azokat rakjuk feljebb, amelyekre szükségünk lehet. Nem csak dobozba pakolhatunk, de akár kukás-zsákba is, vagy a könnyű ruhákat benn hagyhatjuk a kisebb súlyú szekrénybe (figyeljünk az ajtók megfelelő rögzítésére, hogy azok a költöztetés során nehogy kinyíljanak). A költöztetés során a költöztető cégek hozzászoktak a nagyobb súlyok cipeléséhet, azonban a súlyosabb tárgyakat érdemes mégis kivenni a fiókokból, szekrényekből. A mindennapi használathoz: (pl.: altatás, szoptatás, fürdetés) szükséges holmikat rakjuk egy külön dobozba, címkézzük fel jól, és tartsuk rajta a szemünket, ne hagyjuk elkallódni.